Péntek van, Eliot itthon van velem. Lóg a nyakamban és azt ordítja a „kísérlet”! Remeg a dobhártyám. De boldogan ölelgetem, mert végre hagyja! Egész délelőtt angolozni próbáltam, sikertelenül. A különleges helyzetre való tekintettel online folytatják az International House-ban a nyelvi kurzust. Szuper, imádom! Elcsi folyamatosan valami kísérletet emleget, hogy azt akarja csinálni, de nem tudja pontosan elmondani nekem. Próbálom megértetni vele, hogy ha keresünk is a YouTube-on „kísérlet”, „gyermekrajz”, „tengeri állatok” címszavakat, nem lesz nekünk tetsző találatunk. Nem érti. Ha próbálok közelebb kerülni a kérdéseimmel az elképzeléséhez, elfutja a pulykaméreg…
Most nyugodt. A keze ügyébe akadt egy Indiana Johnes-os képregény, azt lapozgatja. Apáé volt.
Koronavírus. Teljes bizonytalanság. Menetelünk bele egy olyan helyzetbe, amire még nem volt példa az életünk során. Nem tudjuk milyen megszorítások következnek, meddig tartanak, hogyan hat mindez az egészségünkre, a pénztárcánkra. Minket énekeseket és zenészeket aztán különösen rosszul érint, hiszen nem tudom mikor koncertezhetünk megint… és ha imét beindul a gazdaság, köztudottan a nem a kulturális szektor ébred először. Mindezek ellenére nem érzem rosszul magam. Sőt valamiért szétvet az ambíció. Tegnap elolvastam 100 oldalt a pénzügyjog tankönyvemből, érintve az államháztartás, költségvetés, Állami Számvevőszék, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal témaköreit. Lubickoltam az érzésben, amit a könyv okozott… és hát kinek mi okozza a jó érzést, de fontos, hogy megtaláljuk! Nem hagyhatjuk magunkat felzabálni a rossz érzések által és résen kell lenni, mert könnyen megtörténhet. A negatív gondolatok negatív érzéseket szülnek, a félelem érzésével a szívünkben pedig semmi jóra nem számíthatunk, csak szárnyaszegett vergődésre. Ezt az érzést hagyjuk egyenlőre a legutóbbi Unique dal, a „Madárka” témájának, mi pedig kötelezően koncentráljunk jó dolgokra. A jóérzéseinkre kincsként kell vigyáznunk ezekben az időkben.
Megyünk bele egy bizonytalan helyzetbe, valószínűleg megszorítások várnak ránk, de nekem erőt ad, hogy ez most – valamilyen szinten – mindenkit érint. A föld össze lakóját. Összetartás. Nem arra a fajtára gondolok, amikor el akarjuk halászni a másik orra elől a lisztet és arra sem amikor hasznot hajtó gondolatok járnak a fejünkben. Hanem arra, amikor megpróbáljuk megnyugtatni a szorongó barátunkat. Egy újabb, nagy kihívás mindenki számára. A politikusoknak, hogy megfelelő intézkedéseket hozzanak, a tudósoknak, hogy versenyt futva az idővel keressék a vakcinát, a véleményvezéreknek, hogy nyugtassanak minket és nekünk halandóknak, hogy a lehető legkisebb sérelemmel ússzuk meg ezt az „intermezzo”-t.
A következő időszak a koncerteknek biztosan nem fog kedvezni, de vajon meddig tart ez az éra? Bizonytalan. Minden ember saját érzéseiért felelős. Magunk és a környezetünk érdekében, fontos, hogy próbáljunk valahogy csatlakozni magunkhoz – a félelmet keltő elménk sötét gondolatai ellenére – és tudatosan jó érzéseket ébreszteni magunkban, azokra pedig nagyon vigyázni.