Az egyedüli út, a tökéletesség felé vezető út, ugyanakkor tudnunk kell, tökéletesség nem létezik.
A tökéletesség illúzióját viszont – amikor a teljesség jó érzése átjár minket – nagyon sokszor tetten érhetjük a hétköznapok során. Vezetés közben, egy jól sikerült kanyar ívében, főzés során, amikor összeérnek az ízek a raguban, amikor a gyermekünk egyszer csak megölel minket és hozzánk simul, egy jól sikerült koncert során a közönség elsöprő erejében, vagy ha magabiztosan sétálunk az utcán és azt érezzük, kívül-belül rendben vagyunk. -Tökéletes pillanat-
Hat éves koromig nagymamám 23 m2-es lakásban laktunk öten, anyu-apu-húgom-mami-én. A kis élettér és szerény életvitel sok feszültséget okozott a felnőttek közt, bár ebből én semmit sem éreztem. Később, amikor már egy kicsit nagyobb lakásba költözhettünk a szüleimmel és két testvéremmel elkezdett foglalkoztatni, hogy mi leszek ha nagy leszek és hogy honnan lesz nekem pénzem szép ruhákra… Bizonytalan tinédzserként nem láttam nekem tetsző jövőképet. Sőt, semmilyet sem láttam. Az érettségim után pár nappal, miközben apuval beszélgetve az Örs Vezér Téren vártuk a metrót, szülőm valahogy azt találta mondani, hogy „Na, fiam most vagy a legokosabb, innentől már csak lefelé vezet az út!” Ez kőkeményen belém égett és igencsak hozzásegített ahhoz, hogy merjek nagyot álmodni. Kitűztem célul, hogy bekerülök az ELTE jogi karának államilag finanszírozott nappali tagozatára és ügyvéd leszek. Mélyről kezdtem az építkezést, hiszen az érettségi bizonyítványomban lapuló érdemjegyek (magyar: 5, történelem: 5, angol: 2, földrajz: 2, matek: 2) nem predesztináltak túl sok jóra. Egy év kőkemény tanulás következett, amit ismét kudarcélmény követett, ismét nem vettek fel. Végül indított az egyetem „egy nulladik évfolyamot”, ahol mi, hallgatók jogi stúdiumok alapvetéseit tanultuk. Majdnem ötszázan indultunk és az év végi tanulmányi eredmény alapján vették fel az első nyolcvan embert. Mivel tudtam, hogy semmi más esélyem nincs a bekerülésre, minden idegszálammal a tanulásra koncentráltam és végül 450 tanulóból a nyolcadikként végeztem. (Mi ez, ha nem tökéletesedés?) Végtelenül büszke voltam magamra! Másodévben aztán elindult a Unique karrierje is és onnantól kezdve ez a két ág párhuzamosan futott az életemben. A feszített tempó és a rengeteg élmény pedig sok boldog pillanatot, de nagy stresszt is jelentett. Volt, hogy egy-egy feszültségteli másfél hónapos vizsgaidőszak és az ismertté válás – fellépésekkel tűzdelt, személyiségformáló – folyamata olyan pszichés megterhelést okozott, hogy idegösszeomlást kaptam. Emlékszem, hogy napokon át csak sírtam, bármit is láttam magam körül: ahogy fújta a szél a faleveleket, egy csiga igyekezett a bozót felé, vagy csak ahogy ültem egy helyben és bámultam magam elé… Nem értettem, hogy mi történik velem. Ma már tudom, hogy a feszültségek oldásának a lehető legtermészetesebb és egészségesebb útját választottam – tudtomon kívül. A sírás, már a stressz oldásának, a megkönnyebbülésnek, a gyógyulásnak az időszaka volt. És mindezzel csak több lettem és erősebb. (…és ez mi, ha nem tökéletesedés?)
A jogi egyetemmel, szakvizsgákkal, a 20 éve működő – országos ismertségre szert tett – zenekarommal és a rengeteg élettapasztalattal a hátam mögött ma úgy gondolom, nem lett igaza apunak! 🙂
Persze, szerencse is kell ahhoz, hogy boldoguljunk, de nem szabad a „szerencsefaktort” túlértékelnünk! Mint megrögzött materialista úgy gondolom, hogy ha van egy konkrét célunk, erős a hitünk magunkban és sokat foglalkozunk az adott dologgal, akkor annak – előbb utóbb – már csak a nagy számok törvénye alapján – sikerülnie KELL! –Magadban keresd!-
A Unique-kal mindenféle hátszél és tőke nélkül indultunk. Ahogy a szegény ember batyujában csak a hamuban sült pogácsája zörög, nekünk sem volt másunk kezdetben, csak a hitünk és a dalaink. A 20. jubileumi koncertünkre való készülés során önkéntelenül számot vetettem az elmúlt két évtized történéseivel. -Angyal- Sok, színes élmény tört felszínre bennem: elsöprő euforikus sikerek, félelmekkel teli nehéz időszakok, lélegzetelállító pillanatok és nagyon sok munka… Mindezek megélése nélkül ma nem tudnék olyan biztos szívvel kiállni a színpadra és énekelni. (Mi ez, ha nem tökéletesedés?)
A biztos kiállás és a magabiztos belső pedig számomra, csak nekem tetsző külsővel létezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy csodálattal csüngök a tükörképemen pózolás közben, hanem egyszerűen csak megtanultam elfogadni azt, amin változtatni nem tudok, amin viszont tudok, ott teszek a kívánt eredmény érdekében. Nagy hálával vagyok haszonélvezője az arcesztétika területén elért tudományos vívmányoknak! Tényleg. Mindazok a beavatkozások, amelyek – természetes alapanyagokkal – frissítőleg hatnak az arcomra, feszesítenek és mindezt természetes hatással érik el, azokat előszeretettel alkalmazom. Húsz éve nem éreztem olyan jól magamat saját bőrömben, mint manapság. Egyetem alatt húsosabb voltam, kevésbé éltem sportos éltet. Manapság nem tudom rendszeres edzések, futás nélkül elképzelni az életemet. Vagy két éve belevágtam egy – számomra szimpatikus és fenntartható – diétába, ami nálam nagyon bevált. Tudom azonban, hogy nem mindenkinél egyszerű a kilók apasztása, ám szerencsére manapság akinél problémásabb a fogyás folyamata, az orvosi felügyelet mellett végezheti eredménnyel. (Mi ez, ha nem… ? 🙂