“A dalszerzés titkai, avagy bepillantás a zeneszerzés kulisszáiba”

Ezúttal, egy közös dalírásra invitálunk Benneteket, ahol mindenki kiveheti a részét – ambícióitól függően. Kipróbálhatjátok magatokat dalszerzőként, énekesként, hangszerelőként, zenei producerként, de csupán figyelhetitek is folyamatot.

A foglalkozást Kovacsics Ádám, a Unique dalszerzője, hangszerelője, producere vezeti.  A gyakorlati dalszerzésen túl, szó lesz a dal felvételéhez leggyakrabban használt stúdiótechnikai eszközökről, a dalírás különféle módjairól, az előadás és produceri munka fontosságáról. Ha úgy alakul – és nem lesz más lelkes énekelni vágyó jelentkező -, akkor az aktuálisan szárba szökő dallamot szívesen feléneklem.

Mire számíthattok a workshopon?

A 3 órás “műhelymunka” során bemutatjuk Nektek a folyamatot, hogyan készül el egy dal az ötlettől a megvalósításig.

A kiscsoportos (4 fős) workshop során, az aktuális hangulattól és ötletektől függően hagyjuk, hogy kialakulhasson egy közös ötlet, elképzelés, zenei mondanivaló, amelyet megpróbálunk a zene nyelvén megfogalmazni. Kész ötletet is hozhattok. Látni fogjátok, hogy hogyan áll össze a mozaikdarabkákból az ihlet mentén az egész mű. A dal hangszerelésén együtt ötletelhetünk, amely során látjátok majd, milyen jelentősége van a zenei stílusjegyek kohéziós erejének, a dal szerkezetbeli szabályainak, belső logikájának. Ebben a zenei rengetegben Ádám segít majd eligazodni. A művet végül stúdiótechnikai eszközökkel rögzítjük.

Kiket várunk a workshopra?

Ez a workshop elsősorban a zene iránt érdeklődő amatőröknek szól, akiket érdekel egy zenemű elkészülésének a folyamata, de nem volt kitől megkérdezniük a részleteket…

Ha szeretnéd tudni, hogyan készül egy dal, miből áll a hangszerelés folyamata, hogyan nyeri el végső formáját egy alkotás és netán ki is próbálnád magad a zenemű készítése során adódó döntési helyzetekben, akkor jelentkezz!

Ez nem egy zenei tanfolyam, vagy gyorstalpaló, inkább egy olyan workshop, amely bepillantást enged a dalszerzés kulisszáiba és ad egy képet arról, hogy mi, a Unique-kal – immár 25 éve – hogyan készítünk el egy-egy dalt.

A workshop időpontja, részletes programja, helyszíne, részvételi díja:

A workshop időpontja:
2021. December 12. Vasárnap

Részletes Program:
Érkezés: 09:50-10:00
Workshop első része: 10:00 – 11:30
Szünet: 11:30-12:00
Workshop második része: 12:00-13:00

Helyszín:
Pannónia Stúdió (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 64.)

Részvételi díj:
39.000,-Ft, azaz Harminckilencezer Forint /fő

Jelentkezés:

    Korábbi Workshopjaink:

    “Válaszd a legjobb énedet!”

    Személyiségépítő workshop velem, Völgyesi Gabival az örömtelibb, magabiztosabb, egészségesebb életért! Engedd, hogy inspiráljalak Téged személyes történeteimen keresztül!
    Tanulj a sikereimből és a kudarcaimból!